| TESS010 Gimnasztika Felelős tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Felelős oktató:Szatmári Zoltán Dr. Teljesítendő: min. 7 kredit- Leírás
- 1. A tantárgy általános célja: Ismertesse a gimnasztika tudományosan megalapozott elméleti, gyakorlati, szakmódszertani fogalomrendszerét, alapvető gyakorlatanyagát, valamint mutassa be az általános iskolai testnevelésben betöltött szerepét. Ebben benne foglaltatik egy olyan korszerű terminológiai tudás elsajátítása, mely biztosítja egy testnevelés óra előkészítő gyakorlatainak eredményes összeállítását és levezetését. Ez olyan feladatok begyakorlásában nyilvánul meg, mint pl. szerkesztés, rajzírás, szaknyelv, gyakoroltatás. Mindennek megfelelő motoros képesség- és technikai készség színvonallal kell párosulnia.
2. Feltételezett tudásanyag: Koordinációs, kondícionális képességek megfelelő színvonala. Ennek megléte az alkalmassági- és felvételi vizsgán eredményesen áteső hallgatóknál általában biztosított. 3. A tantárgy tartalma: A gimnasztika története, célja, feladatai, felosztása. Természetes gyakorlatok, sokoldalúan és speciálisan előkészítő gyakorlatok ismérvei, fajtái. A rendgyakorlatok, mint szabályozott megnyilvánulási formák összessége. A gimnasztikai mozgások alapegységei, a mozgásszerkezet. Szaknyelv és rajzírás alapelvei, tartalmi és formai előírásai. Alaphelyzetek, alapmozgások felosztása, megnevezése. Az előkészítő gyakorlatok helye, szerepe, mozgásanyaga a teljesítmény tükrében. Határozott alapformájú gyakorlatok főbb jellemzői, valamint testrészek és fő hatás szerinti csoportosítása. Szabad-, kéziszer-és előkészítő szergyakorlatok szerepe a gimnasztikában. A gyakorlatok variálásának kombinálásának szempontjai. Gyakorlatok ismertetésének, vezetésének módszerei. Koordinációs és kondícionális képességek fejlesztésének lehetőségei az előkészítő gyakorlatokkal. Gimnasztika és zene. Légzőgyakorlatok. Streching, mint a leghatékonyabb passzív nyújtásforma. A PNF módszer. 4. Évközi ellenőrzés módjai: Egy-egy zárthelyi dolgozat írása félévenként. Négy képesség teszt bemutatása félévenként. Rendgyakorlatok vezénylése (I félév). Előre megadott, különböző ütemszámú gyakorlatfüzérek bemutatása zenére (I-II. félév). Különböző ütemszámú gyakorlatfüzérek szerkesztése, szakleírása, rajzírása, bemutatása zenére (III-IV. félév). Gimnasztika jellegű órarész tervezése, szakleírása, rajzírása és levezetése csoporttársaknak (IV. félév). 5. A tárgy előírt külső szakmai gyakorlatai: nincs 6. Kötelező, illetve ajánlott jegyzetek és/vagy irodalom jegyzéke: Gyetvai Gy. - Szatmári Z. GIMNASZTIKA (tanszéki segédanyag) 1989; Erdős István: Gimnasztika, 1990; Farkas György: Gimnasztika, 1994; Kerezsi Endre: Torna III, 1967; Testnevelés Egyetem szakirányú kiadásai. 7. A tantárgy tárgyi szükségletei: tornaterem megfelelő szerekkel (bordásfal, mászókötél, zsámoly, tornapad, gyűrű, nyújtó, felemáskorlát) és csoportlétszámnak megfelelő mennyiségű kéziszer (tömöttlabda, tornabot, ugrókötél, gumikötél, homokzsák, kézisúlyzó). 8. Tantárgyi vonatkozású tudományos eredmények, kutatások követése: Testnevelés Egyetem Tudományos Közleményeiben és egyéb szakirányú kiadványokban publikálás, illetve megjelenő cikkek figyelemmel kisérése. Területi és országos szakmai konferenciákon való részvétel. Internetes szakportálok naprakész ismerete. 9. A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája: A hallgatói teljesítmények összehasonlító elemzése, a hallgatói véleményezési rendszer tárgyra vonatkozó eredményeinek beépítése a tematikába. Az eddig leírtak alapján a kurzusok tematikájának rendszeres felülvizsgálata és módosítása a tantárgy iránti mindenkori társadalmi (iskolai) elvárások tükrében.
| TESS011 Gimnasztika I. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 2 óra / 2 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 1. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS012 Gimnasztika II. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 2. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS013 Gimnasztika II. JGYTFK Előadás Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Kollokvium Javasolt felvétele: a képzés 2. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS014 Gimnasztika III. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Kollokvium Javasolt felvétele: a képzés 3. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS015 Gimnasztika IV. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 2 óra / 2 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 4. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
|
TESS020 Iskolai és népi játékok Felelős tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Felelős oktató:Cziberéné Nohel Gizella Teljesítendő: min. 2 kredit- Leírás
- 1. A tantárgy általános célja:: A hallgatók ismerjék meg a játékelméleteket, valamint az általános iskolai oktatásban hasznos játékok gyakorlatanyagát, oktatásának módszertanát.
Speciális célkitűzései Képesek legyenek alkalmazni a testnevelés órák előkészítő mozgásanyagaként, egy-egy sportági mozgásforma előkészítő, célgyakorlataként a különféle játékokat. 2. Feltételezett tudásanyag: Az életkori sajátosságoknak megfelelő testi képességek, mozgáskoordináció. 3. A tantárgy tartalma: Játékelméleti alapismeretek. A játék és nevelés. A játékoktatás módszertana. A népi játékok. Az iskolai játékok meghatározása és megismertetése. Téli játékok. Játékversenyek szervezése, lebonyolítása. 4. Az évközi ellenőrzés módja: Mindkét félévben 2-2 zárthelyi dolgozat írása az elméleti és gyakorlati ismeretekből. 5. A tantárgy számára nincs előírt külső szakmai gyakorlat. 6. A kötelező, ill. ajánlott jegyzetek és/vagy irodalom jegyzéke: Dr. Pásztory Attila-Dr. Rákos Etelka: Sportjáték I. Iskolai és népi játékok Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 1998 Reigl Mariann Az iskolai testnevelés játékai Magyar Testnevelési Egyetem Budapest 1997. Horváth Zoltán: 99 játék mindenkinek Berzsenyi Dániel TKF Szombathely 2000. Hajdú Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye Varga Péterné: Az iskolai testnevelés játékai Sport Budapest 1974. 7. A tantárgy tárgyi szükségletei: tornaterem, füves pálya, a játékok jellegének megfelelő eszközök / labdák, karikák, padok stb./. 8. A tantárgyi vonatkozású tudományos eredmények, kutatások követése: A témában megjelenő szakkönyvek, cikkek figyelemmel kísérése. Szakmai konferenciákon, továbbképzéseken való részvétel. Konzultációk a tantárgyat oktatók között. 9. A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája. A hallgatói teljesítmények összehasonlító illetve, a sportjátékokat oktató kollegák, valamint a szakvezető tanárok véleményének elemzése. A hallgatói véleményezési rendszer tantárgyra vonatkozó eredményeinek beépítése, figyelembe vétele a képzés során.
| TESS021 Iskolai és népi játékok JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 1. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS022 Iskolai és népi játékok II. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 2. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
|
TESS030 Atlétika Felelős tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Felelős oktató:Kiss Gábor Teljesítendő: min. 8 kredit- Leírás
- 1. A tantárgy általános célja: Megismertetni a hallgatókkal az atlétika versenyszámait, az atlétika sportág történetét, az egyes atlétikai számok, az atlétikai szerek, felszerelések fejlődését. A tantárgy célja továbbá, hogy a hallgatók elsajátítsák az egyes számok technikáját (elméletben és gyakorlatban), oktatását és szabályait. A tantárgy célja olyan gyakorlati követelmények támasztása a hallgatókkal szemben, melyek elvégzése tervszerű felkészülést és folyamatos gyakorlást igényel. A hallgatók éljék meg/át azokat az alapképességeket fejlesztő futó és egyéb gyakorlatokat, amelyeket később ők is alkalmaznak pályájuk során az atlétika oktatásában, és az atlétikus képességek fejlesztésében.
2. Feltételezett tudásanyag: A felvételi során bemutatott szintek teljesítése, ill. olyan alap-állóképességi, erő gyorsaság és ügyesség szint, mellyel az első féléves próbák teljesíthetőek. 3. A tantárgy tartalma: Az atlétika általános- és az atlétika versenyszámainak története. Az atlétikai futások (rövid, közép, hosszútáv), ugrások (távolugrás, magasugrás), dobások (kislabda hajítás, gerelyhajítás, diszkoszvetés) technikája, oktatása és szabályai. Az összetett versenyzés versenyszámai, szabályai. Versenyek, versenyrendszerek az atlétikában. Az atlétikus képességek fejlesztésének módszerei és eszközei. Az ugró-, futó- és dobóiskola gyakorlatanyaga. Versenybírói feladatok. 4. Az évközi ellenőrzés módja: Mind a hat félévben a hallgatók az elméleti ismereteikről zárthelyi dolgozatban adnak számot, mely osztályzásra kerül. Az első négy félév során a hallgatók pontozásos rendszerben vezetett és osztályozott, 4 feladatból álló képességtesztet végeznek el (3000m, ötös-ugrás, súlydobás előre 6kg-s súlygolyóval, 60m-es gátfutás), mely tesztek szintjei az egyes félévek során emelkednek. Az egyes tesztekre való felkészülést az un. részfeladatok biztosítják azon hallgatók számára, akik adott képességszintje elmarad a szükségestől (10x300m, 3x600m, 2x1500m). Az ügyességi számok technikájának helyes elsajátítását a hallgatók a bemutatás során bizonyítják, melyre osztályzatot kapnak. Az ügyességi számok bemutatása szintteljesítéshez kötött. A jegyet, a kapott jegyek aritmetikai átlaga adja. 5. A tantárgy számára előírt külső szakmai gyakorlat: versenyzői, versenybírói feladatok. 6. A kötelező, ill. ajánlott jegyzetek és/vagy irodalom jegyzéke: Koltai Jenő és mtsai Atlétika II., Budapest 1980, Sport Kiadó, Takács Ferenc Atlétika oktatása 1992, Budapest, Atlétika Szabálykönyv, www.jgytf.u-szeged.hu/tanszek/tesi/atletika 7. A tantárgy tárgyi szükségletei: atlétika pálya, távolugró helyek, magasugró hely, dobószerek (kislabda, gerely, diszkosz, súlygolyó, tömött labdák, vasalók stb.), gátak, rajtgépek, váltóbotok, rúd, magasugró állványok, magasugró lécek, videó, tv, kivetítő, hordozható számítógép, stopperek, mérőszalagok, rajtszámok, jelzőtáblák, meszes vonalhúzó, ásók, gereblyék, szöges cipő, melegítő, sportcipő stb. 8. A tantárgyi vonatkozású tudományos eredmények, kutatások követése: Atlétika c. szaklap rendszeres olvasása. Interneten a legfrissebb kutatási eredmények olvasása, gyűjtése és a tananyagba, továbbá a tanszék atlétikával foglalkozó honlapjába illesztése. 9. A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája. A tanszék az atlétika oktatására alkalmazott nagyszámú eszközt és infrastruktúrát folyamatosan az adott anyagi lehetőségekhez mérten karbantartja.
| TESS031 Atlétika I. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 1. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS032 Atlétika II. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 2 óra / 2 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 2. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS033 Atlétika III. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 3. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS034 Atlétika IV. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 2 óra / 2 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 4. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS035 Atlétika V. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 5. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS036 Atlétika VI. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 6. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
|
TESS040 Torna Felelős tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Felelős oktató:Isky László Dr. Teljesítendő: min. 7 kredit- Leírás
- 1. A tantárgy általános célja: Ismertesse a torna tudományosan megalapozott elméleti, gyakorlati és rendszertani fogalmait, kialakulását, fejlődési tendenciáit és az iskolai testnevelésben betöltött szerepét.
A tantárgy specifikus célkitűzése: Alakítsa ki a hallgatókban azokat a képességeket, amelyek birtokában eredményesen eleget tudnak tenni az iskolai tornaoktatás cél és feladatrendszerében megfogalmazottaknak. 2. Feltételezett tudásanyag: A középiskolai torna tantárgy tananyaga. 3. A tantárgy tartalma: A torna kialakulása története. Szerek, gyakorlat anyag fejlődése, kölcsönös egymásra hatása. Az általános és középiskolai torna anyag elméleti és gyakorlati feldolgozása. Talaj: statikus helyzetek (fejállás, kézállás, mérlegállás stb.), átfordulások (gurulóátfordulások, fejenátfordulás, kézenátfordulás, cigánykerék, flick), összekötőelemek. Ló: be- és kilendítések egy ill. páros lábbal. Egylábas körzések, vetődési leugrások. Gyűrű: támaszbalendülés előre-hátra, billenés, vállátfordulások, alapvető leugrások. Ugrás: előkészítő és lebegőtámaszos ugrások. Korlát: fellendülések támaszba (előre-hátra), billenések, felkarállás, kézállás, vetődések, kanyarlatok. Nyújtó: térd és malomfellendülés, billenések, kelepforgások, alugrás, nyílugrás. Valamennyi szeren az adott elem cél és rávezető gyakorlatai. Versenybírói alapismeretek. 4. Az évközi ellenőrzés módja: A sportág adott félévhez tartozó elméleti anyagából egy-egy alkalommal ZH-n történő számonkérés. A gyakorlati anyagból a torna versenyszabályai által meghatározott módon, a tematikában feltüntetett alkalmakkor bemutatás. A befejező félév végén szigorlat. 5. A tantárgy számára nincs előírt külső szakmai gyakorlat. 6. A kötelező, ill. ajánlott jegyzetek és/vagy irodalom jegyzéke: Farkas György: Sporttorna, TK. 1988. Bejek Klára-Hamar Pál: Torna ABC, Okker Kiadó 1996. Hamza-Karácsony-Molnár-Vígh-Gyulai: Torna 1 x 1. Kiadja: Hamza 2000. 7. A tantárgy tárgyi szükségletei: Tornaterem, versenyszerek, kisegítőeszközök, KTK szerek. 8. A tantárgyi vonatkozású tudományos eredmények, kutatások követése: Oktatóink figyelemmel kísérik a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Kar TF tudományos közleményeiben és az egyéb szakirányú kiadványokban megjelenő cikkeket. Résztvesznek tudományos konferenciákon. 9. A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája: A tantárgy tematikájának rendszeres felülvizsgálata és módosítása a tárgy iránti mindenkori társadalmi (iskolai) elvárások tükrében. A hallgatók körében végzett felmérések, vélemények beépítése az oktatásba.
| TESS041 Torna I. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 2. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS042 Torna II. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 2 óra / 2 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 3. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS043 Torna III. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 2 óra / 2 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 4. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS044 Torna IV. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 5. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS045 Torna V. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 6. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
|
TESS050 Úszás Felelős tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Felelős oktató:Katona Zsolt Zoltán Teljesítendő: min. 3 kredit- Leírás
- 1. A tantárgy általános célja: a vízi mozgások pozitív élettani hatásainak ismertetése, az úszás sportági kialakulásának történetén keresztül az egyes úszásnemek technikai jellemzése, azok helyes végrehajtásának megtanítása, valamint az úszás oktatás legkorszerűbb módszereinek, lépéseinek megismertetése. A tantárgy specifikus célkitűzése, hogy képessé tegye a hallgatókat az úszás gyermekekkel történő megszerettetésére, és a korszerű oktatási módszerek segítségével az úszás sportággal és annak oktatásával szemben folyamatosan felmerülő iskolai és össztársadalmi igények kielégítésére.
2. Feltételezett tudásanyag: Legalább egy úszásnem vízbiztos ismerete. 3. A tantárgy tartalma: A balesetmentes úszás érdekében balesetvédelmi oktatás. Az úszás és más vízben végzett mozgások élettani, pedagógiai és pszichológiai hatásainak elemzése. A vízben, mint idegen közegben fellépő, az úszóra ható, segítő és gátló fizikai és biomechanikai törvényszerűségek ismertetése. Az úszásnemek kialakulásának története, azok oktatásának lépései (vízhez szoktatás, úszásnemek oktatásának sorrendje, kartempó, lábtempó, azok összehangolása, helyes légvétel és ritmus kialakítása) .Az iskolai úszásoktatás története, mai formája, lehetőségek. Az úszásoktatás megszervezésének folyamata, feltételrendszere, az oktatási módszerek alkalmazásának kritériumai, előforduló nehézségek. A versenyúszás és az iskolai úszásoktatás kapcsolata. A versenyúszás történeti áttekintése, mai helyzete Magyarországon és a Világban. Az úszás sportág szabályai. A vízből mentés módjai, szabályai, a vízből mentés utáni elsősegélynyújtás. 4. Az évközi ellenőrzés módja: Az első két félév folyamán a hallgatók az elhangzott elméleti ismeretekből zárthelyi dolgozatot írnak. Gyakorlati követelményként az első félévben mell- és gyorsúszásban 100-100 métert kell helyes technikával teljesíteniük, majd a második félévben 50 m pillangót, 100 m hátúszást és 200 m vegyesúszást kell leúszniuk szintén helyes technikával. A harmadik félév kollokviummal zárul, melynek feltétele a 200 m vegyesúszás egyszeri, szintidőn belüli teljesítése. Nőknek 5:00, férfiaknak 4:50 perc alatt. 5. A tantárgy számára előírt külső szakmai gyakorlat: A hallgatóknak versenybírói feladatokat kell ellátniuk úszóversenyeken, szemeszterenként 3 alkalommal, melyet a versenybíróság elnöke igazolhat. 6.A kötelező, ill. ajánlott jegyzetek és /vagy irodalom jegyzéke: Bakó Jenő: Az úszás története, J. Counsilman: Az úszás tudománya,1970., A versenyúszás kézikönyve,1982.,Kiricsi János: Úszásoktatás kisiskolások számára,2002. Tóth Ákos: Úszás technika, 1997. Tóth Ákos: Úszásoktatás, 2002.,Dr. Tóth Ákos-Dr. Sós Csaba: Úszás Szöveggyűjtemény I. II., 1998.Kovács Iván: Úszás, 1991. Szabálykönyv, 1999. Kovácshegyi Ferenc-Széles Sándor: A korszerű úszótechnikák kialakításának módszere, kezdőktől az élversenyzőkig(video) 7. A tantárgy tárgyi szükségletei: a sportuszodában legalább két pálya, úszólap, bója, uszony, tanterem, televízió, videolejátszó 8. A tantárgyi vonatkozású tudományos eredmények, kutatások követése: Részvétel az évente megrendezett úszásoktatói konferencián, Budapesten. Rendszeresen megjelenő szakmai cikkek, publikációk a Magyar edző és még más c. lapokban. 9. A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája: A tanszék által biztosított technikai háttér szűken, de még lehetővé teszi az oktatás színvonalának fenntartását. Az esetleges fejlesztés további feltételeket igényelne, pl. egyetemi sportuszoda megépülése
| TESS051 Úszás I. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 5. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS052 Úszás II. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 6. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS053 Úszás III. JGYTFK Előadás Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Kollokvium Javasolt felvétele: a képzés 7. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
|
TESS060 Kézilabda Felelős tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Felelős oktató:Domokos Mihály Teljesítendő: min. 3 kredit- Leírás
- 1. A tantárgy általános célja: Megismertetni a hallgatókkal a sportág játékszabályait, technikai elemeit és azok oktatását, valamint a játék taktikáját és a játékvezetés módszertanát.
2. Feltételezett tudásanyag: a középiskolai testnevelés tantárgy kézilabdázás tananyaga. 3. A tantárgy tartalma: A sportág történeti áttekintése. Az alaphelyzet, a labda fogása, elfogása, a labdavezetés, az átadások, a kapuralövések, az esések, gurulások, az ütközések, az elzárások és a sáncolás technikája és ezek oktatása. A kézilabdázás játékszabályai. A játékvezetés elmélete és oktatása A játékvezetők karjelzései. Az emberfogásos védekezés, a területvédekezés és a vegyes védekezés elmélete, oktatása, előnye, hátránya és az ellene való játék oktatása. Támadás rendezetlen védelem ellen. Védekezés és támadás számbeli előnyben ill. hátrányban. Húzás, súlypont manőverezés, súlypontképzés. Pozíciós és helycserés játék. 4. Az évközi ellenőrzés módja: a folyamatos tanulás biztosítása érdekében az órák az előző óra anyagának röpdolgozat formájában történő számonkéréssel kezdődnek. Mindkét félévben zárthelyi dolgozat kerül megírásra. A kurzusok gyakorlati jeggyel zárulnak, melynek összetevői: zárthelyi dolgozat érdemjegye gyakorlat bemutatásának érdemjegye röpdolgozatok átlagából szerzett érdemjegy 5. A tantárgy számára előírt külső szakmai gyakorlat mérkőzéslátogatás, melyen kézilabda jegyzőkönyvet kell szabályosan kitölteni. 6. A kötelező, ill. ajánlott jegyzetek és/vagy irodalom jegyzéke: Kristóf László és mtsai.: Sportjátékok II. (1992) Szabó József: Kézilabdázás (2004) Madarász István: A kézilabdázás játékszabályai és a játékvezetés (2001) Érvényben lévő Játék és Versenyszabályok 7. A tantárgy tárgyi szükségletei: kézilabda pálya, női és férfi kézilabdák, kerülőfák, zsámoly, tornapad, stopper, videó, tv, kivetítő, hordozható számítógép 8. A tantárgyi vonatkozású tudományos eredmények, kutatások követése: Hazai sportági szaklap nincs, nemzetközi szaklapok beszerzéséhez nincs anyagi keret. Sportággal kapcsolatos cikkek figyelemmel kísérése. 9. A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája. A tantárgy oktatásához szükséges eszközöket a tanszék karbantartja, szükség esetén lecseréli.
| TESS061 Kézilabda I. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 2 óra / 2 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 1. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS062 Kézilabda II. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 2. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
|
TESS070 Kosárlabda Felelős tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Felelős oktató:Domokos Mihály Teljesítendő: min. 3 kredit- Leírás
- 1. A tantárgy általános célja: Az általános iskolai oktatásban szereplő kosárlabda sportági alapmozgások és a tanításhoz szükséges alapvető szabályok elsajátítása.
A tantárgy specifikus célkitűzése: Váljanak alkalmassá a tanárjelöltek az általános iskolai tantervek kosárlabda oktatásában meglévő alaptechnikai elemek gyakorlati végrehajtására. Ismerjék meg a kosárlabdázás taktikai és a technikai alapelemeit és alapvető versenyszabályait. 2. Feltételezett tudásanyag: Gyakorlati jártasság a kosárlabda technikai elemeiből. 3. A tantárgy tartalma: Kosárlabda oktatáshoz szükséges alapvető képességek fejlesztése. Kosárlabdázás oktatásában használható pedagógiai alapelvek. Labdás, labdanélküli technikai elemek elsajátítása, megindulások, megállások, sarkazások. Labdavezetés módjai, irányváltásos labdavezetések. Átadások állóhelyben, mozgásközben. Dobásmódok állóhelyben és mozgásközben. Egyéni védekezés technikája, taktikája. Egy-egy elleni játék támadó-védő technikai elemei. 2-2 elleni játékhoz kapcsolódó támadó-védő technikai elemek. 3-3 elleni játékhoz kapcsolódó védő technikai elemek. Egyéni taktika, csapatrész taktika. Védekező játékrendszerek oktatása. Támadó játékrendszerek oktatása. 4. Az évközi ellenőrzés módja: Félévenként meghatározott alaptechnikai elemekből gyakorlati bemutatás. A technikai képzéshez kapcsolódó szabálydolgozat írása. 5. A tantárgy számára előírt külső szakmai gyakorlat. Mérkőzéslátogatás és egy mérkőzésen való jegyzőkönyvvezetés. 6. A kötelező, ill. ajánlott jegyzetek és/vagy irodalom jegyzéke: MKOSZ Módszertani füzetei, Bánki Ferenc: Játékelemek a kosárlabdázásban TF jegyzet 1983, Játékrendszerek a kosárlabdázásban TF jegyzet 1983, Dr. Kristóf László - Magyar György - Gál László: Játék III. 1992, Érvényben lévő Nemzetközi kosárlabda játékszabályok MKOSZ Budapest 2004, Dr. Ránki Mátyás: Játék a kosárlabda a kosárlabda játék 1999. 7. A tantárgy tárgyi szükségletei: Tornaterem, labda, jegyzőkönyv 8. A tantárgyi vonatkozású tudományos eredmények, kutatások követése: Hazai és nemzetközi edzőképzésben, konferenciákon való rendszeres részvétel. 9. A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája: Figyelemmel kísérjük a minőségi kosárlabdázásnál megjelenő technikai és taktikai fejlődést, amit a gyakorlati képzésben felhasználunk.
| TESS071 Kosárlabda I. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 2 óra / 2 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 3. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS072 Kosárlabda II. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 4. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
|
TESS080 Labdarúgás Felelős tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Felelős oktató:Gyetvai György Dr. Teljesítendő: min. 3 kredit- Leírás
- 1. A tantárgy általános célja: A labdarúgó sportág technikai és taktikai megismertetése és gyakorlati alkalmazása. A játékszabályok elsajátítása.
A tantárgy specifikus célkitűzése: A labdarúgásban előforduló technikai elemek oktatása, a játékhoz szükséges taktikai ismeretek oktatása és a játékban való alkalmazása. A játékszabályok megtanítása és a mérkőzések vezetése. 2. Feltételezett tudásanyag: Az általános és középiskolában megtanult technikai és taktikai ismeretek, valamint „Kispályás” és a Nagypályás labdarúgás szabályainak ismerete. 3. A tantárgy tartalma: A gyakorlati órákon a labdarúgásban alkalmazott elemek ismertetése és megtanítása és a játékban való alkalmazása. Ezzel párhuzamosan a játékrendszerek fejlődésének ismertetése és alkalmazása. A sportág szabályainak megtanítása, azok gyakorlati alkalmazása, a játék vezetése. 4. Az évközi ellenőrzés módja: Gyakorlati bemutatás, dolgozatírás. A tantárgy félévenként gyakorlati jeggyel zárul. 5. A tantárgy számára nincs előírt külső szakmai gyakorlat. 6. A kötelező, ill. ajánlott jegyzetek és/vagy irodalom jegyzéke: Sportjátékok III. főiskolai tankönyv Tankönyvkiadó Bp. 1992., Dr. Csanádi Árpád: Labdarúgás I-II-III. TF tankönyv Sport Bp. 1978. Zalka András: A labdarúgóedzés elmélete és módszertana Sport Bp. 1991., Dr. Mezei György: Élvonalbeli labdarúgók felkészítése Sport Budapest 1988, Kállai Imre: Támadásvariációk a modern labdarúgásban, Bicskei Bertalan: Utánpótláskorú labdarúgók felkészítése Paginásum Kiadó Bp. 1998. 7. A tantárgy tárgyi szükségletei: Labdarúgópálya, tornaterem, labdák, jelzőbóják, TV készülék. 8. A tantárgyi vonatkozású tudományos eredmények, kutatások követése: A Magyar Labdarúgó Szövetség által kiadott TV felvételek, oktató filmek beszerzése és bemutatása valamint az Internet által közölt nemzetközi eredmények ismertetése. A Magyar Labdarúgó Edzők Testülete által kiadott közlemények beszerzése és ismertetése. 9. A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája: A tanszék által biztosított szakirodalom, szakkönyvek, TV felvételek felhasználásával a hallgatók ismereteinek bővítése továbbképzése.
| TESS081 Labdarúgás I. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 2 óra / 2 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 5. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS082 Labdarúgás II. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 6. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
|
TESS090 Röplabda Felelős tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Felelős oktató:Dorka Péter Teljesítendő: min. 3 kredit- Leírás
- 1. A tantárgy általános célja: az általános iskolai testnevelés oktatásban a röplabdajáték bemutatása, megismerése, módszertani ismeretek elsajátítása.
A tantárgy specifikus célkitűzése: alapképzésben készségszinten sajátítsák el a hallgatók a technikai és taktikai elemeket. Tudják és alkalmazzák a röplabdajáték oktatás-, módszertanát. Ismerjék, és gyakorlatban alkalmazzák általános iskolai mérkőzéseken az éppen érvényes játékszabályokat. 2. Feltételezett tudásanyag: A röplabdajáték általános- és középiskolában szerzett elméleti és gyakorlati jellemzőinek ismeretei. A röplabdázás játékszabályainak alapszinten történő alkalmazása az órai foglalkozások alkalmával. 3. A tantárgy tartalma: órákon az alapérintések módszertani oktatásáról -kosárérintés, alkarérintés, nyitás, támadóérintés, egyéb érintések - csapat felállási alap alakzatokról, játék rendszerekről kapnak ismeretet a hallgatók. A sportágra jellemző képességek fejlesztésének lehetőségei, módszerei. Ismerjék és tudják alkalmazni az órákon bemutatott -és otthoni felkészüléssel elsajátított- különböző, oktatást elősegítő gyakorlatokat, iskolai és testnevelési játékokat, különös tekintettel a röplabdajáték hatékony oktatására. A röplabdázásban megváltozott, és jelenleg érvényes játékszabályok alkalmazása iskolai testnevelési órákon, mérkőzéseken, mint játékvezető. 4. Az évközi ellenőrzés módja: a kiadott témakörökből házi dolgozat elkészítése. Zárthelyi dolgozat eredményes megírása, az oktatási anyagból és az érvényes játékszabályból. A félév folyamán leadott gyakorlati anyagból előírt feladat számonkérése. 5. A tantárgy számára van előírt külső szakmai gyakorlat: a hallgatóknak egy általuk kiválasztott röplabda mérkőzés megtekintése, dokumentáció elkészítése. 6. A kötelező illetve ajánlott jegyzetek és/ vagy irodalom jegyzéke: -Kristóf-Gál-Csillag-Tóth: Sportjátékok II. 1992. -Garamvölgyi Mátyás: A röplabdázás technikája és taktikája. 1996. -Szabálykönyv. Érvényben lévő 7. A tantárgy tárgyi szükségletei: tornaterem, röplabdaháló, tartó oszlopok, labdák, oktató filmek, kivetítő, videó lejátszó, 8. A tantárgyi vonatkozású tudományos eredmények, kutatások követése: szakirányú cikkek, publikációk, konferenciák, amelyek a röplabdázással, csapat munkával, technikai, taktikai vizsgálatokkal hozhatók kapcsolatba. 9. A tárgy minőségbiztosítási módszerei, fejlesztési politikája: a tanszéki tárgyi feltételeket fejlesztve, felmérések, vizsgálatok alapján a tematika rendszeres felülvizsgálata. A röplabdázás témaköréből készített szakdolgozatok eredményeinek felhasználása, az oktatás eredményessége érdekében.
| TESS091 Röplabda I. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 1 óra / 1 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 5. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
| TESS092 Röplabda II. JGYTFK Gyakorlat Kötelező 2 óra / 2 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Gyakorlati jegy (ötfokozatú) Javasolt felvétele: a képzés 6. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
|
TESSSZ2 Egyéni sportágak szigorlat Felelős tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet Teljesítendő: | TESSSZ2 Egyéni sportágak szigorlat JGYTFK Szigorlat (önálló vizsga) Kötelező 0 óra / 0 kredit A tárgyelem nem ismételhető. Teljesítés módja: Szigorlat Javasolt felvétele: a képzés 6. félévében. Kurzushirdető tanszék: Testnevelési és Sporttudományi Intézet |
|
|